
Magyar világbajnoki sikerek az Aquatlon vb-n
A budapesti triatlon világbajnokság fantasztikus sikerrel indult, hiszen szerdán megrendezésre került a vb egyik betétszáma, az egy kilométer úszásból és 2,5 kilométer futásból álló ITU Aquatlon világbajnokság, ahol a magyar sportolók egy arany-, három ezüst- és egy bronzérmet nyerte.
A nap fénypontja a délután 14 órakor rajtoló elit, junior és U23-as verseny volt.
A nők viadalában Vanek Margit 22.23 perces idővel világbajnoki aranyérmet szerzett. A második helyre felfutott Szalay Szandra is, aki nemcsak ledolgozta félperces hátrányát olasz riválisával szemben, de nyolcat még rá is vert.
A férfiaknál a szlovák Richard Varga már az úszás során 50 métert vert riválisaira, és a 2,5 km-es futás során is megtartotta előnyét. A második helyre a brit Daniel Halksworth futott be, míg Fecskovics Attila mindössze tíz másodperccel maradt le az ezüstéremről.
A korosztályos viadalokon junior nők mezőnyében Pap Eszter, míg az U23-as férfiaknál Kéki Tamás ért célba másodikként.
A profi versenyzők mellett a korosztályos (Age Group) aquatlonversenyeken is több száz induló vett részt, és mutatta meg, hogy nem csak a 20 éveseké a világ, hiszen a versenyzők közt volt 75 év feletti induló is.
A nap záró száma a Zöld Triatlon Csapatváltó volt, amely a Duna vizének hidegsége miatt duatlonra módosult. A futás-kerékpározás-futás összetételű viadalon induló magyar és nemzetközi csapatokban a Nemzetközi Triatlon Szövetség versenybírói, vezetői mellett szponzorok, egykori triatlonisták és híres sportolók, olimpikonok, olimpiai bajnokok is versenyeztek.
A mezőnyben ott volt az úszó Kovács Ágnes és Verrasztó Evelyn, a kenus Pulai Imre, a kajakos Bóta Kinga és Gyulay Zsolt, az öttusázó Balogh Gábor, de részt vett az aerobikozó Katus Attila, továbbá az idei évben a vb-n meghirdetett Aestellas díj - Év Orvosa pályázat két zsűritagja, a humorista Nagy Bandó András és Kolláth György alkotmányjogász is.