
Olimpiai kvótát szerzett a két magyar öttusázó
Európában elsőként szerzett kvótát a Londoni Olimpiára Kasza Róbert, öttusázó, bravúros győzelmével a júliusi londoni Világkupa-versenyen. Marosi Ádám világbajnok öttusaversenyző pedig a moszkvai olimpiai kvalifikációs bajnokságon nyert bronzérmet és ezzel együtt kvótát az ötkarikás játékokra.
Kasza Róbert 1986-ban született és 6 éves kora óta sportol. A KSI torna szakosztályán kezdett, majd két év után áttért az öttusára, és a mai napig a sportág szerelmese. A tavalyi évben magáénak tudhatta az EB. váltó első helyét, a Cairo Világkupa 5. helyezését egyéniben, a Medway Világkupán szintén 5. helyezést ért el egyéniben, a VB csapatban 3. lett, és az Országos Bajnokságon ezüstérmet szerzett. Idén is megmutatta azonban mire képes, eddigi legjobb eredményét könyvelhette el, a London Világkupa döntőjén egyéniben aranyat nyert, mellyel egyben olimpiai kvótát is szerzett.
Marosi Ádám 1984-ben született, Budapesten. 2006-ban a háromszoros junior világbajnok öttusázó pályafutása komoly baleset miatt került veszélybe, 2006-ban egy mexikói versenyen leesett a lóról, a kettős lábtörés mind fizikailag mind lelkileg nagyon megviselte a versenyzőt. 2008-ban sajnos nem sikerült kijutni a pekingi olimpiára, de most kvótaszerzőként jó esélye van rá, hogy Londonban szerepelhessen a játékokon. 2009-ben győzött Rio de Janeiróban a Világkupa döntőn, megnyerte a londoni világbajnokságot, férfi világranglista győztes és a férfi világkupa sorozat győztes lett. Idén Moszkvában az öttusa világbajnokságok egyéniben és váltóban is szép eredményeket ért el, váltóban második, egyéniben pedig harmadik helyezést ért el, és egyéni eredményével kvótát szerzett a 2012-es londoni olimpiára.
Marosi a következőket nyilatkozta az MTI-nek a versenyről. "A gyenge vívás után nem gondolkoztam azon, mi lesz a folytatásban, mert éreztem a versenyt. Sokkal dinamikusabb voltam, mint a selejtezőben, jól bírtam fizikailag, nem viselt meg a vb előtti betegség és kihagyás. Aztán életem lovas pályáját mentem. Megvan a kvóta és ez nagyon jó dolog, nagyon boldog vagyok."
Ahogy Marosi Ádám is nyilatkozta, a sérülései miatt nem aggódott, hiszen a felkészülési időszakban mindkét versenyző teljestest hidegterápiával regenerálódott. Ez a módszer jól ismert a sportolók között, sérülések után vagy akár teljesítmény növelésként is alkalmazzák évek óta.
A módszer lényeg, hogy a krioterápia során a -110 fokos hideg felgyorsítja az izom-anyagcserét, megnöveli az izom vérellátását és ez által fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő hormonszerű anyagok szabadulnak fel. Az izom a véren keresztül oxigént és tápanyagot kap, és a vér elszállítja az izom-anyagcsere végtermékeit is. Ezáltal gyorsabb lesz az izomregeneráció, így a sérülések hamarabb regenerálódhatnak, és ez által gyorsabbá válhat a gyógyulás.